rendezte: Jean Rollin, francia agrárzombihorror
Alapvetően szeretem a régi európai horrorfilmeket. Az öreg kontinens filmesei valahogy még az amúgy nyilvánvalóan szemét műveket is képesek voltak valamiféle bájjal felruházni, amitől azok szerethetőek lettek. Gondolok itt az operatőri munkára, vagy a zenére, esetlegesen az über brutál, ugyanakkor gyakran infantilis gore effektekre. Persze azért nem mind arany, ami fénylik, így hát az európai horror termés között turkálva is belenyúlhatunk a szarba. Ez nekem is sikerült, mikor egy barátom jóvoltából volt szerencsém megtekinteni a Zombik Tava című rettenetet, amely csakúgy, mint a tárgyalt alkotás, Jean Rollin keze munkája. Mikor utána olvastam a rendező munkásságának, abszolút nem ért meglepetésként, hogy az úriembert francia Ed Wood-ként is emlegetik. Aztán hónapokkal később ugyanaz a jóember, akitől életem addigi legrosszabb zombifilmjét kaptam, lelkesen (és széles vigyorral) számolt be nekem valami szőlős-zombis agrohorrorról, ha úgy tetszik. Odaadta, elkezdtem nézni, aztán mikor a főcímnél kiírták a rendező nevét, akkor kissé megrökönyödtem…
Két fiatal lány utazik egy vonaton sablonos párbeszédeket ejtve, egyikőjük Elisabeth, filmünk főszereplője, aki egy kis faluba (ami a lány elmondása szerint nem is igazi falu, csak egy szőlővidék néhány házzal) szeretne eljutni, ahol aztán majd találkozhat szerelmével, vagy mivel. Szándékai mindenesetre nyilvánvalóak. Csakhogy! Mikor barátnője kimegy a vagon mosdójába, akkor felszáll egy nem túl bizalomgerjesztő férfi a szerelvényre és helyet foglal Elizabethel szemben. Szúrós tekintetet vetnek egymásra, illetve a férfi mást is tesz. Konkrétan rohad. Egy undorító fekélyes seb kezdi el beborítani az arcát, ettől főhősnőnk pánikba esik (némileg azért érthető reakció) és kimenekül a fülkéből. Fut a barátnőjéhez, ám ő meg ekkorra már hulla, a férfi –aki egy zombi, igen – hidegre tette őt, hogy mi módon, azt sajnos nem láthatjuk. A film elején rendező urunk még inkább a suspense-re ment, és nem a nyílt erőszakra, de ez hamarosan változni fog.
Elisabeth ekkor rohanni kezd, gyönyörű tájakon keresztül. Mígnem rábukkan egy tanyára, ott bemegy a házba, ám keserű meglepetés éri. A háziúr is fertőzött. Bájos leánya szintúgy, ám ő még tudatánál van, csak a melle alatt csúfoskodik egy undorító seb. Elisabeth innen is sikeresen elmenekül és találkozik egy csini vak lánnyal, Lucyval. Hazakíséri a faluba, ahol persze már mindenki be van zombulva rendesen, egyedül Lucy egészséges, de őt meg az élettársa barátságosan lefejezi egy baltával, a következő szöveg kíséretében: „Lucy, szeretlek!” Zseniális.
Néhány percnyi sajnos eléggé unalmas zombicsoszogás után aztán betoppan a képbe két helyi szuperhős (na jó, valójában földművesek, viszont van egy puskájuk, meg egy kisteherautójuk, bár utóbbi felrobban). Kimenekítik a lányt, aztán közös erővel rájönnek, hogy mitől őrülnek meg és kezdenek el élve elrohadni a falusiak. A bor az oka, melynek előállításánál olyan anyagokat használtak, amit nem kellett volna. Erre mondjuk mi nézők már a film első öt percében rájöhetünk, de a szereplőknek nem adatik meg ez a kiváltság. Ja és hogy a lány megmentői miért nem fertőződtek meg? Hát azért, mert ők nem szeretik a bort, ezért az előző heti falunapon csak sört ittak. Zseniális csavar. A Harcosok klubja vége ehhez képest bagatell! Minekután a dolgot jól kitárgyalták, útjukat a szőlőfeldolgozó üzem felé veszik, ahol felhívják a rendőröket, meg jól bekajálnak és annak ellenére, hogy nem szeretik, behörpintenek két üveg bort (régit, ami még nem fertőző). A lány nem fogyaszt semmit, ő inkább idegesítő módon elkóborol, bemegy a présházba, ahol barátja fogadja. Ekkor már rajta is csúnya sebek éktelenkednek, és olyan, mintha mustár folyna a homlokából. Viszont még észnél van, de érzi, hogy már nem sokáig, mert valami olyasmit hadovál, hogy mindjárt eléri az agyát is a rothadás. Hmm… Ezt követően színre lép az idősebbik fickó, jóllakottan, puskával, majd jól lelövi a mustáros homlokú, rothadó agyú fiatalembert. Elizabeth pedig ezt látva elszomorodik és igen logikátlan tetteket hajt végre.
Szerethető alkotás ez. A Zombie Lake után pozitív csalódásként ért. Említettem hogy az európai horrorfilmeken gyakran sokat dobnak olyan dolgok, mint például a fényképezés, vagy a zene. (Érts úgy, esetenként ezek viszik el hátukon a filmet.) Nos utóbbi, ha nem is kiemelkedő, de nincs vele semmi gond, és elég hangulatos, az operatőri munka viszont kimondottan tetszetős, és a helyszínek remekül lettek kiválasztva. A maszkok ugyan gagyik, viszont kellőképpen visszataszítóak. A lefejezős jelenet pedig egyenesen zseniális. Bátran ajánlom a filmet eurohorror és zombifilm megszállottaknak.
